Header Ads

A nagybeteg Kati felkeltette az édesanyját éjjel, mert rosszul volt. Az "anyja" mérgében leharapta az ajkait



A 6 éves Kata édesanyja egyik éjjel arra ébredt, hogy beteg gyermeke hangosan sír, de ahelyett, hogy elaltatta volna, mérgében leharapta az alsó ajkát.

Az agyi bénulással küzdő kislány éjszaka sírni kezdett, felébresztette édesanyját, aki először ütni kezdte, majd a még hangosabban kiabáló kislány ajkát elkezdte leharapni.


Hirdetés
Ezután a kislány napokat töltött megfelelő ellátás nélkül, amíg az anyuka belátta, hogy kezelésre szorul, így kihívta a mentőket. A kórházban megállapították, hogy az asszony Katya orrába is beleharapott, és számtalan más, bántalmazásra utaló nyomot is találtak a gyermek testén.

A lányt végül örökbefogadták, az anyát pedig négy év börtönbüntetésre ítélték. Kata egy évig élt a Makarova-Bespalova családdal, majd elhunyt szívelégtelenségben. Mostohaanyja a nyilatkozatában elmondta, annak ellenére, hogy a kislány kevés időt tölthetett velük, a gyász mindannyiuk számára fájdalmas.

Hirdetés