Header Ads

Új bmw-vel jár Sztojka Iván, a pár napja szabadult gyilkos.És épül egy hatalmas villa is, ami az övé!


Új BMW-vel jár Sztojka Iván. Az ő nevén van? Ha igen, máris beszállhat az árával a 100 milliós bűnügyi költség törlesztésébe. Utána fizetheti a megölt kézilabdás apjának a 16 millió forint rá eső részét.

Súlyos milliókkal tartozik Marian Cozma családjának Sztojka Iván (is). Állítólag van egy ingatlanja, szabadulása után pedig rögtön egy új BMW kormánya mögé ült. A Bors Enyingen járt.

Mi írtuk meg elsőként: a múlt héten kiengedték Sztojka Ivánt, aki harmadrendű vádlott volt Marian Cozma gyilkossági ügyében. A férfi először 20 év fegyházat kapott, de kifogástalan magatartása miatt 9 év 5 hónap után szabadult.

Az áldozat családja 2012-ben polgári perben 250 millió forint kártérítést kért, ebből a bíróság 211 milliót ítélt meg, aminek megfizetésére a kézilabdázó halálában felelős öt embert kötelezték. Később született egy újabb ítélet, ez jogerősen már csak 16 millió forint nem vagyoni kártérítést szabott ki, ám ebből még semmit sem láttak a hozzátartozók. Felkerekedtünk a Balaton melletti Enyingre, hogy megkérdezzük Sztojka Ivánt, miből fogja kifizetni a milliókat, amivel tartozik.

Menjünk a francba

– Itt Enyingen mindenki ismeri a Sztojka családot – mondja egy helybeli, amikor megmutatja, merre találjuk a börtönből szabadult férfit. – Városszerte szinte mindenhol lakik valaki tőlük. Bár azt is meg kell hagyni, hogy az enyingieket még sosem bántották, igaz, nem is nagyon piszkálta őket senki. Jobb békességben lenni velük, mert van köztük pár súlyosabb ember. Hallottam róla, hogy kiengedték múlt héten Ivánt, a barátai nagyon örültek neki.

A Sztojka-portán egy fiatal nő kérdezi, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Válaszunk után rövid kiabálás hallatszik a házból, majd megjelenik az ajtóban egy asszony – feltehetően Sztojka édesanyja –, aki melegebb éghajlatra küld minket a legkülönfélébb szitokszavak kíséretében. Majd azzal fenyegetőzik, hogy ránk hívja a rendőrséget, ha nem hagyjuk békén Ivánt, aki ezalatt a függöny mögül fürkész minket.

Van egy félkész háza


Hirdetés


Egy másik helybélitől megtudjuk, hogy a férfi a lecsukása előtt saját otthonát próbálta felépíteni:

– Azóta is üresen áll a hatalmas ház a szomszéd utcában. Csak félig tudott elkészülni, mert pont amikor építették, bevitték Ivánt. Egy pár évig utána még gondozta valaki, de jó ideje senki nincs ott. Még az ablakait is bedobta valaki kővel, de ha kiderül, ki volt az, nagyon megütheti a bokáját.


Ezek szerint tehát Sztojkának az új BMW-je mellett egy félkész háza is van, csak az a kérdés, hogy ezek tényleg az ő nevén vannak-e vagy másén, hogy ne tudják rajta behajtani a perköltséget és a kártérítést.

Egy forintot sem...

– Egyik családtól sem kaptunk még mindig egy forintot sem – mondja a Borsnak a Cozma család ügyvédje, dr. Helmeczy László. – Isten tudja, hány végrehajtási papírt állítottam már ki róla, hátha valamit be tudunk hajtani, de semmi eredménye nincs.

A magyar eljárásjogi rendszerben a bűnügyi költség megelőzi a sértett kárbérigénylését. A bűnügyi költségben benne vannak a szakértői díjak, a helyszíni szemle díjai, a kirendelt védő díja és így tovább. A Cozma-ügyben ez csaknem 100 millió forintra rúgott.



Hirdetés
– Ha bármi vagyontárgyat találna a végrehajtó a nevükön, azt azonnal elvinné. Mindenki tudja, hogy ezeknek a vádlot­taknak vannak ingatlanjaik... Mindenre van pénz, csak arra nem, hogy segítsék az áldozatok családjait. Sajnos, az áldozatvédelmi törvény ezeken az ügyeken nem segít – jelentette ki Helmeczy, aki szerint akár élete végéig adós maradhat Sztojka Iván.

Dolgozni fog segédmunkásként

Sztojka a börtönben huszonötször részesült jutalomban – derül ki a Szombathelyi Törvényszék közleményéből. Elsősorban a tanulmányai, illetve munkavégzése miatt kapott dicséreteket, de a magaviseletével sem volt semmi gond a rácsok mögött. Tisztelettudó volt, és végrehajtotta az utasításokat. Amíg bent volt, „konfliktus- és agressziókezelés”, „kommunikáció” és „életvezetés” foglalkozást is elvégzett.

Sztojka kint is dolgozni fog, a védője ugyanis a meghallgatáson becsatolt egy nyilatkozatot, ami szerint egy cég telephelyvezetője vállalja, hogy teljes munkaidőben betanított segédmunkásként foglalkoztatja.

Hirdetés