Header Ads

Verebes keményen beszólt Kerónak: "Úgy pofán váglak, hogy kirepül a fogsorod"


Verebes István arról beszélt, hogy ő maga soha sem üvöltözött a színészekkel rendezőként, ellenben keményen odaszólt, ha vele olyan stílusban beszéltek, ami neki nem tetszett.

A Fuhu.hu-n megjelent interjúban Verebes István arról beszélt, hogy ő maga soha nem üvöltött egy színésszel sem, sem igazgatóként, sem pedig rendezőként. Ha úgy adódna, hogy mégis felmegy benne a pumpa, akkor igyekszik fegyelmezni magát, ami az elmúlt 50 évben mindig sikerült.

"Tudok ingerült lenni, nyilvánvalóan. Megsérteni, megbántani, megalázni, számon kérni olyan hangon, ahogy ez szokás, azt hiszem, hogy ilyet nem tettem soha. Kétszer ordítottam, mind a kétszer nem indulatból, hanem szántszándékkal, mert olyan szemtelen volt egyszer egy hangmester és egyszer egy színész" - mondta Verebes, akivel saját bevallása szerint még senki sem ordítozott, kivéve egyszer Kerényi Miklóst, akit a második mondatnál leállított.

Hirdetés

"Elkezdett üvöltözni, mondtam, hogy amíg én a színpadon vagyok, ezen a hangon nem beszélhet. De megint üvöltött, mondtam, ne üvöltsél, mert odamegyek és úgy pofon váglak, hogy kirepül a fogsorod. Erre azt mondta, hogy akkor szünet. Velem soha többé nem kiabált" - emlékezett vissza a színművész, aki szerint KERO úgy viselkedett vele, mintha az apja lett volna.

"Csak addig van nagy pofájuk, amíg valaki azt nem mondja, hogy na most már elég."


Hirdetés