Header Ads

Az FBI kinyomozta, hogy hol van VV Fanni. Ez az amire eddig senki nem gondolt, képtelenség, de igaz lehet!


A nyomok az FBI embereit is a korábban már átkutatott szalkszentmártoni bányatavakhoz vezették. A gyanúsított állítja, munkaügyben járt a környéken Fanni eltűnésekor.

Mint azt két hete megírtuk, a világ legnagyobb nyomozószerve, az FBI is beszállt az egykori valóságshow-hős gyilkossági ügyének nyomozásába, majd egy hétig, két amerikai ügynök segédkezett a felderítésben. És bár a világ legprofibbjai sem találták meg Fanni holttestét, a Bors megtudta, a nyomok őket is a szalkszentmártoni bányatavakhoz vitték.


Hirdetés
– A magyar hatóság az autó GPS-jelei és a telefonszolgáltató jelei alapján mérte be B. László útját, az FBI viszont a mobilja wifirendszerének adatait nézte, és így pár kilométeres eltérés van. Míg B. László azt mondta, hogy Dunavecse után, addig az FBI adatai szerint Szalkszentmártonnál fordult vissza, ahol bányatavak is vannak – tudtuk meg a gyanúsított ügyből kizárt korábbi védőjétől, dr. Brodmann Pétertől, aki leváltása óta nyilatkozik lapunknak. Az ügyvéd állítja, unokaöccse nem hadakozik az új adatok ellen, és egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy az FBI-nak igaza van.


– Hét hónap elteltével nem egyszerű pontosan visszaemlékezni, hogy egy út során az ember hol fordult vissza az autóval, de László megmondta a nyomozóknak, hogyha a jelek azt mutatják, akkor az biztosan úgy is volt. De miért ne tehette volna?


Hirdetés
Rendszeresen járt Dunavecse felé, mert egykor minőség-ellenőrzéssel foglalkozott, egész pontosan hajók szállítmányainak ellenőrzésével, és az volt az érzése, hogy átverték ebben a bizniszben, és ezért 2-3 hetente lejárt megnézni, történik-e rakodás az ottani kikötőben vagy sem – mesélt a részletekről dr. Brodmann.

A búvárok korábban már felkutatták azt az 5-6 bányatavat a környéken, ami szóba jöhet, de nem találtak semmit. Az FBI vizsgálódására a rendőrség levitte a gyanúsítottat az említett helyszínekre, és igyekeztek kifaggatni. B. László Fanni eltűnésekor, reggel 7-8 óra körül járt arrafelé. Vagy munkaügyben, ahogy ő és egykori védő nagybácsija állítja, vagy a rendőrség gyanúja miatt, miszerint VV Fanni holttestét tüntette el ott.

Hirdetés