Header Ads

Egész napra a forró auóban felejtette egy éves kislányát Pál, életét vesztette a kis csöppség.


Meghalt az egyéves csöppség, mert apja egész napra a forró kocsiban felejtette
Otthagyta az autóban az örökbe fogadott kislányát, majd üzleti útra sietett.


Az autójában felejtette egyéves, örökbefogadott kislányát, ezután üzleti útra utazott egy amerikai férfi. A hírről a Fox számolt be.



Hirdetés
A kislány meghalt.

A nashville-i férfi Greg Pal, két gyermekével az egyik helyi óvodába ment reggel fél nyolckor, ezután otthon, a ház előtt letette a kocsiját, és pár perc múlva üzleti útra indult. A reptérig Ubert rendelt. Az anya dolgozni volt, saját autóján ment munkába.

Állítása szerint nem vette észre, hogy a kisebbik gyerek az autóban maradt.

Az eset akkor derült ki, amikor az anya délután a gyerekekért ment, és látta, hogy csak 5 éves kifiuk van ott. Felhívta az apát, ekkor jöttek rá, hogy a kislány a kocsiban maradt. Az anya azonnal hívta a 911-et és hazahajtott.

Mire hazaért, a kislány eszméletlen volt. Az anya megpróbálta újraéleszteni a csöppséget, amíg a mentőket várta. A kislányt a helyi kórházba szállították, de már csak a halálát tudták megállapítani.

Hirdetés