Header Ads

Újabb szavazó bizottsági tag állítja, hogy valami nagyon nem stimmelt a szavazás tisztaságával.



Szavazatszámláló bizottsági tag voltam Érden. Minden rendben zajlott, rengetegen jöttek szavazni. Ez egy olyan körzet volt, ahol előre tudni lehetett, valószínűeg Aradszki nyer. Miután semmi extra nem tűnt fel, mindenki szépen aláírta a papírokat, a jegyzőkönyveket. ELindultunk haza, a jegyzőkönyvvezető és a bizottsági elnök pedig a választási irodához. És ekkor jött a döbbenet: bezártak minket. Több, mint 20 percet vártunk, hogy kijuthassunk az oviból, a telefont melyen segítséget kérhettünk nem vették fel.

Hirdetés
A választási irodában pedig azt mondták a jegyzőkönyvvezetőnek, hogy: "ne gyertek még".
Ekkor még semmit nem sejtettem, annyit olvastunk a telefonunkon, hogy Újbudán még sorban állnak az emberek.
Most kezd érdekes lenni, amikor nem tudom már visszakövetni a számokat, csak azt tuom, hogy órákig nem adtak ki eredményeket, hogy rendőrautók tömegei szágulottak a Főváros irányába. És ami még soha nem történt meg: egyből 60 százalékos feldolgozottság körüli adatokat láthatott először az ember.
Követelem a választ, hogy miért voltam bezárva egy oviba, hulla fáradtan a választások után, munkánk elvégzése után. Követelem a választ, hogy miért mondta azt a helyi választási iroda, hogy még ne menjenek be.

Az eredeti posztot itt olvashatja el. 

Hirdetés