Header Ads

Beperelte Hódi Pamela a nagyképű Berkit. Ez áll a vádiratban


Hódi Pamela megelégelte, hogy – állítása szerint – képtelen elérni gyermeke édesapját, Berki Krisz­tiánt, amikor kislányukkal kapcsolatban kell döntéseket hoznia. Az édesanya pert indít Berki ellen, hogy a bíróság megváltoztassa a láthatási szabályokat.

– Peren kívül nem tudtunk megegyezni, mert az utolsó két megbeszélésen nem jelent meg Nati édesapja, és finoman szóval is felháborító dolgokat akartak a megegyezésbe beletenni. Ezért tereltem jogi útra a dolgot. Ha nem tudunk közösen döntést hozni, mert a kislányom apukáját képtelen vagyok elérni, akkor meghozom a döntést egyedül. Nekem az a fontos, hogy gyermekünk, Nati boldog legyen! – mondta el a Blikknek Hódi.


 Az édesanya a Mokkában elmondta: Berki letiltotta a telefonszámát, mert a férfival szinte soha nem sikerül beszélnie, vagy az asszisztensét, vagy a férfi új kedvesét, Mazsit éri el. Vele azonban a gyerek ügyében nincs mit megbeszénie. Ezt Mazsi számára is nyilvánvalóvá tette. – Meg is mondtam, hogy ő számomra egy senki – közölte Hódi.

Pamela kezdetben egy táblázatban vezette a kis Natasa Zselyke (4) láthatását, és állítása szerint arra törekedett, hogy a kicsi minél többet találkozzon az édesapjával, de azt mondja, ez a rendszer már egy ideje nem működik. Ezért új alapokra szeretné helyezni a Berkivel kötött megállapodást, s júniusban tartják az első tárgyalást.

Hirdetés

– Arról, hogy mit szeretnék, addig nem árulok el részleteket, amíg bíróság elé nem állunk – jelentette ki Pamela.


A Blikk megkereste Berki Krisztiánt is, ám ő csak annyit mondott, hogy mindent leírt a közösségi oldalán, és ahhoz nem kíván semmit hozzátenni. Az egykori sportoló egy fotót tett ki a közösségi oldalára, amelyen két kutyával pózol. A fotóhoz talányosan egy George Eliot-idézetet tett.

„A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban” – írta Berki Krisztián, ezzel reagálva az elhangzot­takra.

Hirdetés