Header Ads

A karjaimban halt meg az 5 éves kisfiam miután megműtötték a manduláját a Veszprémi kórházban.


Otthon vért hányt, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét..

Meghalt egy ötéves kisfiú Veszprém megyében. A Tények úgy értesült, a gyereknek kedden volt mandulaműtétje, szerdán hazaengedték, pénteken viszont belázasodott, és újra bevitték a kórházba. Az ügyeleten ellátták a kisfiút, jobban is lett, azonban vasárnap hajnalban vért hányt. Három mentőautó is a helyszínre ment, két órán keresztül küzdöttek érte, de már nem tudtak rajta segíteni.

Hirdetés

A helyieket megrázták a történtek. Az egyik szomszéd úgy tudja, a kisgyermek az édesanyja karjaiban halt meg, és arról számolt be, a kisfiú Budapesten élő apja 3 verőemberrel ment az édesanya házához, mert őt hibáztatta a gyermek haláláért. A Tények úgy tudja, a két gyermekét egyedül nevelő anya rossz körülmények között él, a kisfiú temetését is alig tudja kifizetni; a helyiek és az önkormányzat együtt próbálnak segíteni a családnak.

A peremartoni óvodára már kitűzték a fekete zászlót, és a bölcsőde kapuján már a kisfiú gyászjelentése is olvasható.

Hirdetés