Header Ads

Egy idős ősz nagymama sírt, hogy éhesek az unokái. Megkínáltam a szendvicsemből, erre EZT a meglepetést kaptam tőle


Jó napot kívánok! Tessen rajtam segíteni pár forinttal!”
Ránéztem. A kezét esdeklően nyújtotta felém, miközben a BKV jegyet vettem. Folytatta.
“Az unokáimnak vennék kenyeret! Adjon nekem 300 forintot legyen szíves!”
Most a kezemben lévő apróra nézek. Ez a visszajáróm. Vissza rá. Felelek.
“Van két zsömlém. Benne vaj, felvágott. Szívesen odaadom a gyerekeinek.”
Mit ne mondjak, éreztem hogy ebből gubanc lesz.
“Na de adjon már nekem 300 forintot, kenyeret vennék a három gyerekemnek!”
Nem hallotta vajon amit mondtam?
“Van nálam két zsömle. Ezt odaadom a gyerekeinek szívesen, a vonatútról maradt, frissnek nem túl friss, de én is megeszem ha magának nem kell.”
“Pénzt tessen már adni, mert a gyerekeim éheznek!”

Hirdetés
“Tessék rám figyelni! Tudok adni két zsömlét! Ha kell kell, ha nem, nem! Mással sajnos nem tudok szolgálni.”
A nő már kezd ideges lenni.
“De adjon már háromszáz forintot! Vagy kéccázat, na! Ne legyen ilyen galád!”
“Van két zsömlém. Kéri vagy sem?”
A nő magasra emeli a mutatóujját, és eme szép szavakkal vál el tőlem:
“Akkor a rák egye ki az aszott gyomrodat!”
És elillan.
Én meg megettem a szendvicset.

Hirdetés