Header Ads

A nagypapa egy alkoholista disznó, de mégis születésnapján azt kell mondani, hogy tisztelettel köszöntünk téged, DE...



A családban azt kell mondani a nagypapa születésnapján, aki egy alkoholista disznó, hogy tisztelettel köszöntünk nagypapa, de jó, hogy köztünk vagy - és csak magunkban tehetjük hozzá: milyen jó hogy ma még nem hánytál az asztalra. A nagypapa meg két böffentés között azt mondja, milyen jó érzés, hogy így tiszteltek engem, milyen nagyszerű családom van! Ez a játszma. Úgy kell tenni a munkahelyen is, mintha a főnököt tisztelnéd, a főnök meg úgy tesz, mintha ő mindentudó lenne.

Hirdetés
Egy belgyógyász professzor úgy viselkedik, mintha nem azért lenne a posztján, mert jó szervező és kiváló nexusai vannak, hanem mert ő a legjobb belgyógyász az országban. Lehet valaki egyszerre a legjobb endokrinológus, a legjobb pulmonológus és a legjobb gasztroenterológus? Dehogy lehet! De a viziten ezt kell játszania. Elől megy, persze Scholl papucsban, hogy magasabbnak látsszon, nyakában lóg a fonendoszkópja, nehogy azt higgyék, hogy ő a műtősfiú. A zsebébe is tehetné, ott sokkal nagyobb biztonságban lenne, de a fonendoszkóp a játszma része, az orvosi fölény tartozéka, és ha valaki kilép a játszmából, akkor rengeteg negatívum zúdul a nyakába. Sokszor elmesélem hogy életemben egyszer voltam szülői értekezleten: először és utoljára. Büszke apaként bemasíroztam az iskolába, beültettek az egyik padba, majd jött a begyes, nagyon csinos tanítónő, felment a katedrára, és kiokosított bennünket. Néztem ezt a szegény lányt, hogy ez is elveszett az emberi kommunikáció számára, már csak fölülről lefelé tud beszélni. A katedra tönkretette, mint ahogy nagyon sok pedagógust, orvost, pszichológust tönkretesz, hogy mindig kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel kerül kapcsolatba, és egy idő után észre sem veszi, hogy ez csak szituatív fölény, hanem azt gondolja, ő olyan nagyszerű ember aki mindenkinél magasabb rendű. Visszatérve a tanító nénire, miután elmondta a nagymonológját, kegyesen intett hogy lehet kérdezni.

Hirdetés
Én is jelentkeztem, és azt kérdeztem, hogy miért csak a hosszú szünetben ehetik meg a gyerekek a tízóraijukat, miért nem akkor mikor éhesek? Ez azért van így, apuka, mert nálunk ez így szokás - mondta a tanítónéni, körülbelül olyan hangsúllyal, ahogy az értelmi fogyatékosokhoz szoktak beszélni. Nehéz helyzetbe kerültem: belemegyek-e a szokásos játszmába szülő és pedagógus között? Mivel végül mindig a sátáni énem győz, úgy döntöttem, hogy nem megyek bele. Azt mondtam neki: Drága asszonyom, apukának engem utoljára a rossz lányok szólítottak az Arizónában: "Apukám, van pénzed? Gyere be egy boldog öt percre.!" Persze mint várható volt óriási botrány tört ki. Én azonban még a saját klinikai osztályomon sem tűrtem az apukázást, anyukázást, mert szerintem Magyarországon úgy szólítják meg az embereket, hogy uram és asszonyom. A kiszolgáltatokkal ugyanis azért bánnak így, azért vonják őket bele ezekbe a játszmákba, hogy fölénybe kerüljenek velük szembe.
- Hogy van Kovács bácsi? - Hát, doktor úr, itt fáj, ott meg szúr!
- Szólítson nyugodtan főorvos úrnak! Másnapi vizit. - Hogy van Kovács bácsi? - szólítson nyugodtan Kovács úrnak! Micsoda pimasz beteg! Ha kilép valaki a játszma keretei közül, abban a pillanatban egy agresszió tömeg zúdul rá, amiért nem megy be abba a hazug szereposztásba amiben élnie kell betegnek, gyereknek, feleségnek férjnek, beosztottnak. Ha kilép akkor baj lesz!
Popper Péter: Lélekrágcsálók.

Hirdetés