Header Ads

Ez a két nőgyógyász orvos megölte a feleségemet, a gyerekeim anyját. Szülni ment be hozzájuk, de koporsóban jött ki



EGY ANYA, EGY FELESÉG HALÁLA EZEKNEK SEMMIT NEM JELENT, A BŰNÖZŐK SZABADON TOVÁBBRA IS GARÁZDÁLKODNAK!!!
OSZTHATÓ
Dr Berbik István, a volt esztergomi szülészet főorvosa aki a következő képpen próbálta fenntartani Dr Jónás László ügyeletes orvos, és Dr Iványi Pál becsületét, akiknek mindössze egy napra volt szükségük, hogy az egészségesen szülésre átvett nejemet megöljék. A bírósági tárgyalásokon, Berbik javaslatára, a következőktől fosztott meg Berthold, és Rázsó bíró, tatabányai bírák. A napszakos ápolónő vallomásától, akitől várható lett volna, hogy nem áll ellent Berbik elvárásának, hogy kussoljon.
Az ágytárs hiteles vallomását kivonatta azzal a magyarázattal, hogy neki szülés utáni depresszióba esett, így nem tudja mit beszél.

Hirdetés
Az összes olyan általam felkért szakértőt kivonatta az eljárásból, akik a tankönyvvel és a dekurzus lappal párhuzamosat mertek mondani. Mivel e témakörben módszertani levelek nem íródtak, így a törvény azt írja elő, hogy ilyenkor az egyetemi tankönyvek az irányadóak, és azt is meghatározza, hogy ezekből melyeket nevezünk szabályoknak. 70 db szülészeti tankönyvet dolgoztunk fel, annak szabályaival, majd 540 oldalon, piros kiemelővel kihúzva a lényeget, 1910-2012-ig feldolgozva az összes lehetséges egyetemi tankönyvet, melyekből, még ők is tanultak, és azzal a megállapítással, hogy ezek elavultak, lesöpörtette ezeket a bizonyítékokat is az asztalról, a bíróval, aki tudatában kötelességének, miszerint az aggályos szakértői vélemények kiszűrésére is szabályok vonatkoznak rá, Erre fittyet hányva, átlépett a törvényeken, és a vádlottak vallomásaira, és a bíróság kirendelt szakértői véleményeire hagyatkozva, hozták meg ítéleteiket, teljesen törvénytelenül, és gátlástalanul. Tehát nem az a kérdés, hogy ezek a gazemberek bűnözők -e, hanem az, hogy ezt ki fogja hivatalosan kimondani???

Hirdetés