Header Ads

A fele sem igaz. Nagy hazugság, hogy a BKV 400 ezret fizet! ENNYIT kapunk havonta!


Szinte már álomfizetéssel csábító hirdetést adott fel a minap a BKV: 400 ezres fizetésért csalogatja a sofőröket a céghez. Trolibuszvezetőket keresnek ezért a kecsegtető fizetésért, ám mindezért igen szigorú szabályoknak kell megfelelni, és nem ritkák a büntetések sem.

Összejöhet a négyszázezer forintos bruttó fizetés, ám ez semmiképp sem a valóság, ha sofőrként dolgozik valaki a BKV-nál. Ennek ellenére ilyen hirdetéssel csábítja az új dolgozókat a trolikra a cég, bár már a hirdetés is ellentmondásokba ütközik: 1300 forintos órabért ajánlanak.

TÖBB MINT TÍZ ÓRA VEZETÉS NAPONTA
– Ez szinte lehetetlen egy új dolgozónak. Én decemberben 210 órát vezetett, ám így sem lett a fizetésem bruttó 400 ezer forint. Ahogyan gondok vannak a beígért emeléssel is, az ugyanis egy felzárkóztató emelés lesz, ez azt jelenti, hogy aki régebben ott van, kevesebb pluszt kap majd – mondta a Borsnak egy régóta a volán mögött ülő, névtelenséget kérő sofőr.

Ez ráadásul általános, a cégnél ugyanis szinte kötelező vállalni éves szinten minimum 200 túlórát, a sofőrök így havi szinten akár plusz 50 órát is dolgoznak. Ez úgy is kinézhet, hogy napokon át több mint 10 órán át vezetnek.

Hirdetés

BÜNTETÉSBŐL LEVONÁS
A közlekedési társaság részletesen meghatározza a szabályokat, amik megszegése esetén súlyos összegeket – már egy esetnél is 10-15 ezer forintot is – levonhatnak a sofőrök fizetéséből. Ilyenek egy stoptáblánál megállás vagy gyorshajtás. Vagy ha veszélyben a menetidő betartása és egy megálló felé rohanó utast meg kellene várni. Ezek még érthetőek is lennének, ám nem a KRESZ alapján kell gondolkodni, hanem még annál is szigorúbb rendszerben. De ezeken kívül az utasok életét is megkeserítő dolgok is felmerülnek: beszélgetés tiltása, menetrend betartása, utaselhagyás, korai ajtónyitás, -zárás.

MOSDÓBA SINCS IDEJÜK ELMENNI
A közlekedési szakszervezet tud a büntetési rendszerről, és nem is értenek vele egyet.

– Szeretnénk elérni a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon azt is, hogy ne a BKK ellenőrizze a dolgozókat, és ezáltal ne büntesse a sofőröket fizetés­elvonással. Egyáltalán nem veszik figyelembe az emberi tényezőket, van, hogy a szigorú szabályok miatt mosdóba sem tudnának elmenni a sofőrök. Túlhajszoltak a vezetők, és akár 20-50 pluszórát kell vállalniuk havonta – mondta lapunknak Nemes Gábor.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke hozzátette: 2012 előtt még kötelező volt az, hogy a munkaidőben 15 százaléknyi pihenőidőt kellett tartani, ezt kellene visszaállítani.

Hirdetés