Header Ads

3 gyermeket hagyott maga után az elhunyt Debreceni édesanya. Az apuka kétségbe van esve, egyedül képtelen ..


Az apának ott kellett hagynia a munkáját, mert a legkisebb fia Down-szindrómás és egész napos felügyeletet igényel.

A hajdúszoboszlói tragédiával szinte egy időben lett félárva három kisgyerek Debrecenben. Karácsony előtt egy héttel halt meg a 43 éves édesanya, aki két évig küzdött a rákos betegséggel.

Az egyedül maradt édesapának, aki lakásfelújítással foglalkozott, ott kellett hagynia a munkáját is, mert a legkisebb, Down-szindrómás gyereke egész napos elfoglaltságot jelent. Azt mondja, hogy nem tudja, miből fognak megélni ezután.

A nagymama az ATV Híradójának azt mondta, hogy menye nagyon bízott a gyógyulásban. Erős, vidám nő volt, a családnak sem mutatta, hogy nagy a baj.

„Hitt és bízott abban, hogy meg fog gyógyulni. Volt a családban is ilyen mellrákos probléma, ...én voltam, ...én nagyon jól érzem magam és szerintem ez nagyon sok reményt adott neki...” – mondta Móricz Istvánné.


Az édesanyánál a szoptatási problémák után derült ki, hogy emlőrákja van. Két évig küzdött a kórral. A férje elmondta, hogy eddig közösen mindent megoldottak.


Hirdetés
"Nem vagyok egy kunyerálós típus. Én olyan vagyok, hogy mindent megoldottam.”

Most több helyről is vár információkat, hogy tudja, mire számíthat a jövőben. Egy sérült gyerekeket támogató alapítvány próbál nekik segíteni. Itt volt önkéntes az édesanya is.

"Próbálunk adományokat gyűjteni a családnak, tehát főleg anyagi segítséget, mert nagyon nehéz körülmények közé kerültek és jelenleg úgy érezzük, hogy ennél többet nem is tehetünk, mint azt, hogy ezt nyilvánosságra hozzuk, mert Istvánnak egy tartósan beteg gyereket kell majd felnevelnie és amellett még van két iskoláskorú gyereke”

– nyilatkozta a Gyermekremény Alapítvány egyik önkéntese.

Az eddigi adományokból már tudtak némi segítséget adni a családnak. A további adományokat, felajánlásokat a Gyermekremény Alapítványhoz lehet eljuttatni.


Hirdetés
Segítséget az alapítvány számlaszámára várnak:

Tiszántúli Takarék Bank : 60600170-11110859

Nemzetközi IBAN sz: HU26-6060 0170 1111 0859 0000 0000

SWIFT/BIC kód: TAKBHUHB

megjegyzésbe kérik beírni: Adomány M. Bernadett gyerekeiért

Hirdetés