Infarktussal ment a sürgősségire Vilmos bácsi, idegbecsípődésre kapott gyógyszert. 3 nap múlva elhunyt, a szíve miatt


Elindult házi orvosához, végül azonban az utcán, otthonától alig 500 méterre egy padon vesztette életét Kovács Vilmos (†73), aki infarktusgyanúval, mellkasi panaszokkal ment be előző nap a városi ügyeletre, onnan azonban nem küldték tovább kivizsgálásra.

„Soha nem éreztem ilyet!” – ezekkel a szavakkal, halálfélelemmel indult el a városi ügyeletre Kovács Vilmos múlt hét vasárnap, miután otthonában feleségének és lányának mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Fia szerint az ügyeletes orvos nem küldte el további vizsgálatokra, helyette idegbecsípődés miatt adott neki fájdalomcsillapító injekciót.

– Édesapám kezében még ott volt az ambuláns lap, amikor másnap elindult a házi orvoshoz. Sajnos a rendelőig már nem jutott el, a volt családsegítő előtti padon rogyott össze, ahol még volt annyi lélekjelenléte, hogy egy járókelőtől kérjen segítséget – kezdte Kovács Géza, aki mint mondta, a halottvizsgálati jelentés szerint édesapja halálát szívelégtelenség okozta.


Kovács Géza megmutatta azt az orvosi jelentést, amellyel hazaküldték a mellkasi fájdalmakra panaszkodó édesapját


Hirdetés
– Korábban soha nem volt gond a szívével, aktív életet élt, és félévente járt kivizsgálásra. A halála előtt azonban a hátába kisugárzó mellkasi fájdalomra panaszkodott. Az ügyeletes megnyugtatta, hogy nem lehet nagy baj, menjen el másnap a házi orvosához, és lehetőleg kímélje magát. Soha nem jutott már el odáig – folytatta Géza, aki mint mondta: a család elkeseredettségét már a düh váltja fel, de nem hagyja annyiban az ügyet.


Kovács Géza, az elhunyt fia képtelen beletörődni, hogy ezt tették apjával

– Nagyon nehéz, főleg édesanyámnak, de az ügy végére szeretnénk járni, ezért a hamvasztást is leállítottam addig, amíg nem kaptuk kézhez a boncolási jegyzőkönyvet, ami szintén megállapította, hogy szívprobléma okozta a halálát – mondta Géza, aki rokonaival együtt úgy véli, egy egyszerű EKG-vizsgálat megmenthette volna apja életét.

Hirdetés

Dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus szerint általánosságban a beteg állapotától függ, hogy milyen vizsgálatokat kell elvégezni akkor, ha mellkasi fájdalmak jelentkeznek. – Már vannak olyan EKG-gépek, amelyeknek segítségével pár perc alatt kiderül, hogy valóban infarktusról, vagy bármely más szívproblémáról van szó a betegnél. Emellett egy egyszerű vérvétel is kimutathatja, hogy mi áll a fájdalom hátterében – mondta a szakorvos, aki szerint fontos, hogy minden esetben komolyan vegyük az infarktusgyanút.

Kovács Géza feljelentést tett az ügyben, kérdésünkre az illetékes megyei rendőrség közölte: halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt indítottak büntetőeljárást.

- Amint hivatalos bejelentést kapunk az esettel kapcsolatban a vizsgálatot megkezdjük. Ehhez boncolási jegyzőkönyv szükséges, mely még nem áll rendelkezésünkre válaszolta kérdésünkre az illetékes intézmény.

Hirdetés
Share:

Egy édesanya nyílt levele Sarka Katának "Nem elég 75 ezer gyerekenként? NA ezt figyeld, mi mennyit kapunk! "


Nagy vitát szült egy pár nappal ezelőtti cikkünk, ahol arról írtunk, hogy Sarka Kata mindössze 75 ezer forintos gyerektartást kap gyerekenként, azaz a kettőre együtt 150 ezer forintot. Kata érthető módon kevesli az összeget, hiszen a gyerektartás összege függ a férj keresetétől, ami jelen esetben több millió forintra rúg havonta. Ennek a milliós összegnek a 75 ezer forint nagyon csekély százaléka.

Egy édesanya nem bírta ki, és nyílt levelet fogalmazott meg Sarka Kata számára:

Figyelj csak ide Kata, érthetően írom, hogy mindenki megértse, nem irigységből fakad a levelem!


Hirdetés
Te sírsz, hogy csak 75 ezret kapsz, mi egy hónapot dolgozunk azért, hogy 75 ezer forintot keressünk, kétkezi fizikai munkával! A volt férjem hasonlóan ” jó ” anyagi körülmények között él, mint mi, de ettől függetlenül fizet gyerektartást, a saját pénzéhez viszonyítva elég sokat is. Havonta 4 ezer forintot kapunk! A férjem 22 ezer forintos segélyből él, és abból kapom meg a 4 ezer forintos gyerektartást. Gondolom, hogy a te úri életed nem olyan, mint a miénk, de számomra hallatlan, hogy 75 ezer forintos gyerektartásnak nem tudsz örülni!!

Ezt lehet osztani, hátha eljut Katához, és kicsit leszáll a földre, ide közénk az emberek közé.

Hirdetés
Share:

Gábor úgy megverte az exbarátnőjét, hogy az ma hajnalban életét vesztette a kórházban. Isten Nyugosztaljon kicsi lány..


Mint megírtuk, B. Gábor 32 éves kapuvári lakos július 27-én támadt volt barátnőjére, annak otthonában. Gábor miután összeverte exét, elmenekült, ám a rendőröknek egy nap sem kellett, hogy elfogják. Ekkor még csak emberölési kísérlet miatt kellett volna felelnie a 32 éves férfinek.


Hirdetés
Az életveszélyes állapotban kórházba szállított nő azonban július 30-án este belehalt sérüléseibe, hiába küzdöttek életéért az orvosok.

Mint megtudtuk a rendőrségi közleményből, a 32 éves B. Gábort őrizetbe vette a rendőrség, emberölésért kell felelnie. A férfi letartóztatását már indítványozta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés
Share:

Kisbabájával, magával, és édesanyjával is végzett a Rendőrnő a szomszédos településen. Nincs magyarázat a tettére


Tragédia:Megölte anyját és kisbabáját a rendőrnő,majd magával is végzett

A kettős gyilkosság és  vasárnap este történt a romániai Gorj megyében.


A Maszol.ro szerint a nő miután végzett 6 hónapos gyermekével és édesanyajával, főbe lőtte magát a Târgu-Jiu melletti Băleşti-ben. A kisbabát kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

Hirdetés

Az asszony a Târgu-Jiu-i vasúti rendőrségen dolgozott, onnan ment gyermeknevelési szabadságra. A férj is rendőr, az ő szolgálati fegyverét használta. A hatóságokat ő riasztotta, miután hazatért a vásárlásból.

A rendőrség közölte, a nő tavaly, mielőtt gyermeknevelési szabadságra ment, átment a pszichológiai alkalmassági teszteken. A család egyik barátja szerint ugyanakkor az asszony szülés utáni depresszióban szenvedett, akinek segítségre lett volna szüksége.

Hirdetés
Share:

Árak a tegnapi Forma1-en.. 3500-ért hamburger..de a legutolsó a legdurvább árú!

Ez az árlista tegnap lett fotózva a Hungaroringen, gyerekek ez ám a rablás! Ez felháborító! Hogy merészelnek ennyit elkérni? És ki az a nem normális, aki megfizeti??



Hirdetés
Share:

Meghalt a 100 folk Celsius énekese, Orbán Józsi.

Hosszú, súlyos betegség után meghalt Orbán József, a 100 Folk Celsius alapító énekes-dalszerzője. Orbán 1943. március elsején született Pinkamindszenten. Zenekarát, a főként countryt és bluegrasst játszó 100 Folk Celsiust 1976-ban alapította Littvay Imrével, Balla Gáborral és Somogyi Tiborral. Első, 1982-es lemezük is egyből aranylemez lett, de kultikussá harmadik lemezükkel váltak. Ez a Paff, a Bűvös Sárkány volt, amin feldolgozták Peter, Paul és Mary azonos című slágerét - amit egyesek a szerző határozott tagadása ellenére afféle burkolt droghimnusznak tartanak az áthallások miatt.

Orbánék 300 ezer példányban adták el a gyereklemezt, amivel itthon be is skatulyázták őket gyerekdalokat játszó zenekarnak, pedig közben az Egyesült Államokban rangos country-fesztiválokon játszhattak. (Via Index)
Share:

Bács-Kiskun megyei borzalom: Bűncselekmény miatt bujkálhatott a holtan talált házaspár


Egy idős német házaspár holttestét találták meg egy Bács-Kiskun megyei zsákfaluban. A férfi és a nő 18 éve költözött a településre, de senkivel sem tartották a kapcsolatot, a házukat is alig hagyták el. Sajtóhírek szerint a férj megölte a feleségét, majd magával is végzett. A rendőrség egyelőre nem árult el részleteket az ügyről.

Bács-Kiskun megyei borzalom: Bűncselekmény miatt bujkálhatott a holtan talált házaspár
Egy idős német házaspár holttestét találták meg egy Bács-Kiskun megyei zsákfaluban. A férfi és a nő 18 éve költözött a településre, de senkivel sem tartották a kapcsolatot, a házukat is alig hagyták el. Sajtóhírek szerint a férj megölte a feleségét, majd magával is végzett. A rendőrség egyelőre nem árult el részleteket az ügyről.

Még látszanak a rendőrségi helyszínelés nyomai annál a háznál, ahol a német házaspár holttestét megtalálták. Bár a Bács-Kiskun Megyében található Homokmégy-Hillye egy zsákfalu, ahol mindenki ismer mindenkit, a 18 éve itt élő idős házaspárról szinte senki sem tud semmit.

Az egyik lakos, Tóth István azt mondta: „Én 2000-ben költöztem ide, ők előttem. Azt a házat akartam megvenni, de ők már megelőztek engem, és megvették, úgyhogy egy másik házat kellett, hogy vegyek. A 18 év alatt 3 alkalommal láttam őket, egy hónapban egyszer mentek bevásárolni, senkit nem engedtek be, senki nem járt a házukhoz.”

Hirdetés

A szomszédokkal sem beszéltek, és az a férfi sem tudott róluk semmit, aki rendszeresen füvet nyírt náluk. Annyi volt a kapcsolatuk, hogy a munka elvégzése után átvette a férjtől a pénzt. Híradónknak nyilatkozott a kerti munkát végző férfi párja, de kérte, hogy az arcát ne mutassuk. „Fűnyírást végzett a párom náluk, és érezte a szagot, és akkor utána szólt a rendőröknek, jelentettük, hogy valami van ott, és akkor ők jöttek ki, így találták meg őket. De akkor már pár naposak biztos voltak, de a szomszédok nem éreztek semmilyen szagot, pedig hát körbe vannak ott házakkal.”

A rendőrség egyelőre nem árult el részleteket a két halálesetről, de sajtóinformációk szerint a férfi végzett a feleségével, majd öngyilkos lett.

A kalohirek.hu szerint a ház egyik szobájának fiókjából 43 millió forint is előkerült, amelyet nem sokkal haláluk előtt vettek ki a bankból.

A helyiek egyébként Híradónknak kamerán kívül azt is elmondták, hogy szerintük a német házaspár valamilyen bűncselekmény miatt bujkálhatott a településen.
atv.hu

Hirdetés
Share:

Szülinapra készültek, halotti tor lett belőle, miután Tamást haza zavarták az orvosok, hogy játsza az eszét. 2 gyermeket hagyott hátra


Illés Tamás (†50) születésnapjára készült a család, ám végül halotti tort kellett ülniük: a férfi bement a kórházba, három nap múlva meghalt.Születésnapi buli helyett halotti tort kellett ülnie az Illés családnak: minden készen állt az 50. születésnapi partira, de Illés Tamás (†50) pár nap híján nem élhette meg az ünneplést.

A férfi munkahelyéről ment az egyik nyugat-magyarországi kórház sürgősségijére. Rosszul lett: vért köpött és hányt. Az osztályon megvizsgálták, azt mondták, tüdőgyulladása van, majd elküldték azzal, hogy keresse fel háziorvosát. Három nappal később Tamás meghalt: mint kiderült, vérmérgezést kapott a súlyos, bakteriális eredetű tüdőgyulladás nyomán.

– Hétfőn lett ötvenéves a testvérem, majd ugyanazon a héten, csütörtökön rosszul lett. Pénteken már nagyon súlyos tünetei voltak – emlékezett Illés Péter (37).


Testvérének születésnapját a hét végén ünnepelték volna, már mindent előkészítettek. – Szombaton már nem volt vizelete, 65 volt mindössze a vérnyomása, a bőre pedig elszíneződött. Mentőt hívtunk hozzá. Egy másik, területileg illetékes kórházba vitte a szirénázó autó, ahol megállapították: vérmérgezést kapott a bakteriális tüdőgyulladás miatt, amit ha időben észrevesznek, még meg tudják menteni Tamást. Így viszont már nem tudtak segíteni rajta. A testvérem meghalt, itt hagyva ikreit, a 26 éves Andit és Tomit, valamint a hetvenéves anyukánkat – csuklott el Péter hangja.

Hirdetés

A család szerint a kórházi papírokon látszik, észlelték a súlyos tüneteket. Ám ahelyett, hogy az ilyen esetben kötelező, további vizsgálatokat elvégezték és befektették volna, elküldték a kórházból a háziorvosához a férfit.

– Felvettük a kapcsolatot az érintett intézménnyel: bízom abban, hogy a belső vizsgálat eredménye alapján peren kívül meg tudunk egyezni a kórházzal, illetve annak biztosítójával – magyarázta dr. Ábrahám László orvosi műhibákra szakosodott ügyvéd.


Hirdetés
Az ügyben kerestük a szóban forgó kórházat is, hogy megtudjuk álláspontjukat, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Több minden okozhatja

– A szepszis az egész szervezetet érintő, összetett tünetegyüttes. Leggyakrabban baktériumok, toxinok, vírusok felelnek az életveszélyes állapotért. Kiindulhat a bőrön kialakult fertőzésből, a tüdő megbetegedéséből, akár a máj vagy az epehólyag gyulladásából is – tudtuk meg dr. Bense Tamás orvostól.

Hirdetés
Share:

2 hetes csecsemővel a karján lakoltatták ki az édesanyát, mivel nem tudott fizetni. Miféle országban élünk?


Nem tudták fizetni a devizahitel részleteit, ezért kilakoltatták otthonukból a Szabó családot. Egy másfél éves és egy kéthetes babával vált bizonytalanná Szabóék helyzete.Kéthetes csecsemőjükkel lakoltattak ki egy családot Budapesten. A szülők, Szabóék tíz éve vettek föl devizahitelt, amiből a házukat akarták felújítani. Néhány év után viszont már nem tudták fizetni a megemelkedett törlesztőrészleteket, ezért most ki kellett költözniük a házukból. Szabóné az RTL Klub Híradójának könnyek között idézte fel, hogy egyszerre hat végrehajtó állt a szobájukban, és intézték a kilakoltatást.Idén mintegy 700 családot lakoltattak ki, de 30 ezer másik család is veszélyben van. A kormány egyelőre nem rendelt el kilakoltatási moratóriumot.

Hirdetés

Szabóék most a férfi anyjánál laknak, holmijaikat egy sátorban, a kertben helyezték el.




Hirdetés
Share:

1 hónapon át olyan forróság lesz, amiben dolgozni is képtelenség. Mutatjuk meddig tart a forróság


Olyan hőség lesz, amiben már dolgozni sem lehet – óriási károkat okoz majd

Köztudott, hogy extrém hőségben  lehetetlen ugyanannyit dolgozni, min más  normális környezeti viszonyok között, ezért nagy a veszélye annak, hogy a globális felmelegedésnek köszönhetően nagyon  komolyan visszaeshet a termelékenység. Természetesen könnyebben alkalmazkodhatnak a változásokhoz a gazdagabb országok, pedig javarészt  épp ők a felelősök a globális felmelegedésért, de  a szegényebb országok igencsak  nagyot bukhatnak.


2030-ig 2 billió dolláros kárt okoz majd,  egy ENSZ-kutatás szerint a világ gazdaságainak a globális felmelegedés. Szinte emberi ésszel felfoghatatlan az összeg, az sem segít,  ha átváltjuk forintra: 569 ezer milliárd forintot tesz ki 14 év alatt az üvegház  hatás. Ez nagyjából annyi, amennyi GDP-t ebben az időszakban mindenestől megtermel majd Magyarország.


Hirdetés
Nem lehet ugyanannyit dolgozni, ha közben megsülünk vagy hőgutát kapunk

Az okozza a veszteség nagy részét, hogy az egyre forróbb környezetben  az emberek képtelenek ugyanannyit dolgozni, mint korábban. A növekvő hőterhelés következtében 43 országban lesz várható a gazdasági teljesítmény visszaesése,  főként ázsiai országok érintettek: Kínát, Indonéziát, Malajziát emeli ki a Bloomberg cikke a globális gazdaság fontosabb szereplői közül.

2,1 millió halott, elveszett német GDP

Több mint 2 millió ember halt meg 1980 és 2012 között a mintegy 21 ezer természeti katasztrófa közvetlen következményeként, ezek között voltak áradások, sárlavinák, extrém hőhullámok, szárazság, erős szél vagy tűz. 4 ezer milliárd dolláros kárt okoznak ezek a katasztrófák, ami   nagyjából megfelel az éves német GDP-nek.

Tord Kjellstrom a Health and Environment International Trust igazgatója közreműködött a jelentés elkészítésében, szerinte  2030-ra a csökkenő termelékenység miatt  Kína évente 1, Indonézia pedig 6 százalékát veszítheti el GDP-jének. Az extrém hőség máris 15-20 százalékkal csökkenti az éves munkaórák számít Délkelet-Ázsiában, ez az arány viszont 2050-re akár  meg is duplázódhat.

Hirdetés
Share:

Kiszivárgott. Erzsébet királyné halála után ez lesz a pontos menetrend. Nagyon meglepő dolgok követik az első 24 órában


A legszűkebb család után először a királynő titkára, Sir Christopher Geidt értesül a halálhírről, aki természetesen a miniszterelnökkel veszi fel a kapcsolatot a „London híd ledőlt” kódmondattal közölve a szomorú hírt.

Ezt követően a Külügyminisztérium értesíti azt a 15, Egyesült Királyságon kívüli országot, melynek II. Erzsébet az államfője, valamint a Nemzetközösség többi 36 államát.

A hírt a sajtóorgánumok közül először a Press Association kapja meg, ő adja tovább a világsajtónak.

Egy gyászruhába öltözött lakáj fekete keretes szöveget tűz ki a Buckingham palota kapujára. A BBC aktiválja a királyi család fontosabb tagjainak halála esetére létrehozott Radio Alert Transmission System (röviden: Rats) rendszerét.

A médiában természetesen mindenhol megjelennek, elhangzanak a már jó előre elkészített nekrológok, filmek, írások, a kereskedelmi rádióállomások kék villogó jelet adnak, és híreket kezdenek sugározni zene helyett.

A tévés hírolvasók fekete öltönyben és nyakkendőben ülnek be a stúdióba (ez állandóan be van készítve, ha ne adj Isten szükség lenne rá).

A tévéképernyőkön megjelenik az uralkodói címer, majd lejátsszák a brit himnuszt. A temetésig minden humoros adást felfüggesztenek.

A repülőgépeken a pilóták bejelentik az utasoknak a halálhírt, a londoni tőzsde bezár (ami több milliárd fontos veszteséget jelent a gazdaságnak).

Ha  II. Erzsébetet külföldön éri a halál, akkor a királyi gép, a Royal Flight felszáll a légierő northolti bázisáról fedélzetén egy koporsóval, hogy hazaszállítsa az elhunytat.

Hirdetés

Ha II. Erzsébet a norfolki Sandringhamban lévő birtokán veszítené életét, akkor egy-két nap elteltével autóval szállítják Londonba, ha pedig a skóciai Balmoralban, akkor a skót rituálé lép életbe: teste az edinburgh-i Holyroodhouse-ba kerül, majd a Royal Mile-on a St. Giles katedrálisba viszik, ahonnan a királyi vonaton indul el dél felé az ország keleti partján.

A holttestet a Buckingham Palota tróntermében helyezik el, ahol négy medvekucsmás gárdista őrzi. A hírstábok a palota Green Park felőli végénél gyülekezhetnek, és várhatják a további utasításokat.

A Kulturális, Média és Sportminisztériumban összegyűlnek a kormány, a rendőrség, a biztonsági szolgálat és a fegyveres erők vezetői. Megszólalnak a harangok, és országszerte félárbócra eresztik a zászlókat, kivéve a királyit, ami mindig teljes magasságában lobog.

A trónutódlás

II. Erzsébet halálát követően órákon belül összehívják a parlament mindkét házát, a képviselők leteszik az esküt az új uralkodóra.

Az új király (feltételezhetően Károly) már édesanyja halálának estéjén beszédet mond a népnek, a Privy Council (Titkos tanács) tagjait meghívják az Accession Council (az utódásért felelős testület) ülésére, ahol Károlyt királlyá kiáltják ki.

A Buckingham Palota keleti frontjánál lévő Friary Courtnál a trombitások háromszor megfújják hangszerüket, majd Thomas Woodcock genealógus királlyá kiáltja ki III. Károlyt.

A II. Erzsébet halálát követő kilenc nap során a legkülönbözőbb rituális bejelentések és diplomáciai ülések követik egymást, majd Károly király körútra indul Angliában, Skóciában, Walesben és Írországban.

A temetés

Méltóságok, politikai vezetők, és a királyi családok tagjai a világ minden részéről Londonba érkeznek, a Westminster Hallt lezárják. A Buckingham Palotától a Mallon át hatalmas katonai parádét tartanak, a koporsót a Westminster Hallba viszik, ahol négy napig nyugszik, hogy az emberek napi 23 órában leróhassák a kegyeletüket. Várhatóan mintegy félmillió ember hajt majd főt II. Erzsébet előtt.

A halála utáni kilencedik napon tartják a temetést, ami természetesen munkaszüneti nap, országszerte miséket mondanak és megemlékezéseket tartanak a királynő emlékére.

Reggel 9 órakor megszólal a Big Ben, a koporsót a Westminster Hallból a Westminster apátságba viszik, ahová 11 órakor érkezik meg. Az egész ország elcsendesül, az apátságon belül a canterbury érsek beszél.

Hirdetés

A temetés után

A koporsót ezt követően 138 tengerész helyezi egy zöld ágyútalpra (a hagyomány Viktória királynő idejéig nyúlik vissza), majd a menet egészen a windsori kastélyig megy, ahol a kápolnában ér véget az út.

A tévéközvetítés itt félbeszakad, az ország még legkevesebb három napig gyászol. II. Erzsébetet vagy ott, Windsorban, vagy Sandringhamben, vagy a skóciai Balmoralban helyezik örök nyugalomra.

Károly koronázása ismét munkaszüneti nap lesz, megváltozik a himnusz szövege (nyilván a God Save the Queen God Save the Kingre változik).

Az egyelőre nagy kérdőjel, hogy ki lesz a Nemzetközösség feje, a cím ugyanis nem öröklődik. Ausztrália könnyen köztársaság lehet.

Hirdetés
Share:

Vörös kód lépett életbe Magyarországon! A hőség miatt, itt vannak a légkondicionált ingyenes helyiségek, ahol lehet hűlni!


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a rendkívüli hőség miatt vasárnap déltől életbe léptette a vörös kódot, ami egy speciális eljárásrend, és főként az utcán élők és a szociális szférában dolgozók tevékenységét szabályozza rendkívüli időjárás esetén.

Ilyenkor a különböző hajléktalanellátók, de a nem hajléktalanok ellátására szakosodott szociális intézmények is részt vesznek a munkában, amely az időjárás - télen a rendkívüli hideg, nyáron a veszélyes mértékű hőség idején a hajléktalan emberek mentését, elhelyezését jelenti.


Hirdetés
Ettől függetlenül természetesen nem csak a fedél nélkül élő embereket viseli meg a hőség. Bárki észlelheti magán akár az utcán sétálva, hogy baj van. Ilyenkor nem árt, ha tudjuk, hova mehetünk be olyan helyre, ahol van légkondi.

A nyilvános légkondis helyek listája:

A Katasztrófavédelem országos listáját a nyilvános, légkondicionált helyiségekről az ide kattintva elérhető táblázat tartalmazza. Ezekre a helyekre nyitvatartási időben bárki bemehet.

Ne feledje a legalapvetőbb dolgokat:

Idős, beteg hozzátartozóinak, ismerőseinek segítségre lehet szüksége, rosszul lehetnek a hőségben, ne felejtkezzen el róluk!

Mindig legyen önnél elegendő folyadék, utazás közben is, és persze, igyon is, mégpedig alkoholmentes folyadékot, ha lehet, akkor vizet.

Fokozottan figyeljen a gyermekekre, a kiszáradás veszélye ilyenkor sokkal nagyobb, főleg azoknál a kicsiknél, akik amúgy is hajlamosak akár például játék közben elfeledkezni arról, hogy igyanak.
Autóban sose hagyjon magára bezárva gyermeket, vagy háziállatot. A házi kedvencei előtt mindig legyen friss ivóvíz, ha lehet, biztosítson számukra árnyékos, hűvös helyet!

Hirdetés
Share:

7 jel, hogy szellem van a lakásodban, házadban. Ezekre a jelekre figyelj


Ha szellem él a lakásban, annak több látható és hallható jele van. A szellem mindig jelez valamilyen módon. Ezeket a jeleket figyelve megállapíthatjuk, hogy vannak-e szellemek a lakásunkban. Ne feledjétek, ha szellem van a házban, akkor az azért van, mert valami odaköti, valami miatt nem tud elmenni, és mindenképpen kommunikálni akar az ott élőkkel.

1. Az egyik leggyakoribb jelzés, amely az eltávozott, de a lakásban ragadt lelkektől érkezik, a villany, az elektromos áram ingadozása. Az átsuhanó energiák okozhatnak átmeneti áramkimaradást. Természetesen ilyenkor érdemes ellenőriztetni az elektromos hálózatot, ha azonban a szakemberek nem találnak hibát és okot az áramingadozásra, akkor egyértelműen a lakásban található szellemek játékáról van szó.

2. A televíziókészüléken a csatornák automatikus váltakozása is jelezheti paranormális erők jelenlétét. Amikor a TV készülék magától vált csatornát, vagy ki és bekapcsol anélkül, hogy hozzáértünk volna a távirányítóhoz, szintén túlvilági energiák, szellemek próbálnak nekünk jelezni.


Hirdetés
3. Apró tárgyak eltűnése is utalhat arra, hogy a lakásban szellem lakik. Előfordult már, hogy nem találtad a kocsikulcsot, pedig tisztán emlékeztél, hogy egy bizonyos helyre tetted, aztán kis idő múlva felbukkant egy másik helyen? Tudom, ha ilyet tapasztalsz, az első gondolatod az, hogy biztosan rosszul emlékszel, de ha hetente többször tapasztalsz ilyesmit, illetve elég gyakran, akkor már elég valószínű, hogy nem az emlékező tehetségeddel van gond, hanem szellemek tevékenykednek körülötted.

4. A kísértetek egyik közkedvelt kommunikációs formája az ajtók nyitogatása. Ha volt már olyan, hogy becsuktál, bezártál egy ajtót, és később tárva-nyitva találtad, miközben egészen biztosan emlékszel rá, hogy korábban kulcsra zártad, akkor biztos lehetsz benne, hogy szellem kísért az otthonodban!

5. A legjellemzőbb és legárulkodóbb jel arra vonatkozóan, hogy kísértet lakta házban élünk, ha egy zárt helyiségben tartózkodunk, és hirtelen szellőt vagy fuvallatot érzünk, ha a szoba egyik pontján hűvösebb van, mint máshol.


Hirdetés
6. A legritkábban ugyan, de előfordulhat az is, hogy lépéseket hallunk a lakásban, de amikor a hang irányába fordulunk, még sincs ott senki. Az is megtörténhet, hogy azt halljuk, valaki elszaladt a szobaajtó előtt, de a család többi tagja nincs otthon, vagy mindenki bent van a helyiségben. Ilyenkor vállrándítással és legyintéssel szoktuk elhessegetni a kellemetlen gondolatokat.

Hirdetés
Share:

Elévült tartozásokat akarnak behajtani több százezer Magyartól! A behajtó és végrehajtó cégek razziába lezdtek



Rengeteg behajtó és faktoring cég működik, amely arra települt rá, hogy a több éves, néha évtizedes tartozásokat hajt be. Magát a tartozást egy perben lehet végérvényesen tisztázni, hogy jogszerűen követelik-e tőlünk, vagy sem.


De már ezt megelőzően is van egy eszköz a kezünkben, amivel tudunk védekezni a követelésekkel szemben. Nem csodafegyver, de nagyon jól jöhet, ha tudjuk használni az elévülést – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.Az elévülés szabályai

Az elévülés gyakorlatilag az az időtartam, amelyen belül jogszerűen lehet érvényesíteni a követelést. Ha ez az időtartam eltelt és az nem szakították meg valamely cselekménnyel, akkor mentesülhetünk a megfizetése alól.

Hirdetés


Egy perben tipikusan hivatkoznunk kell erre a tényre és gyakorlatilag nyert ügyünk van, ha nem tudja a megszakítást bizonyítani az ellenérdekű fél.

Abban az esetekben ahol már eltelt az elévülési idő érdemes a zaklató cégeknek jelezni írásban, már a levelek és SMS küldések megkezdésekor, hogy jogszerűen nem tudják behajtani tőlünk ezt a követelést. Jelentős energiát megspórolunk ezzel nekik is, de legfőképpen jómagunknak.

Az elévülés megszakadása

Ha valamely cselekménnyel megszakították az elévülést, akkor az a cselekményt követően újrakezdődhet. Az elévülés szabályai változtak, az Új Polgári Törvénykönyv (2013.évi V. törvény) alábbiakat tekinti megszakító ténynek.


Hirdetés
6:25.§ (1) Az elévülést megszakítja a) a tartozásnak a kötelezett részéről történő elismerése; b) a kötelem megegyezéssel történő módosítása és az egyezség; c) a követelés kötelezettel szembeni bírósági eljárásban történő érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hozott; vagy d) a követelés csődeljárásban történő bejelentése.

A régi szabályok szerint egy felszólítás is elégséges volt ennek bizonyítására, ez ma már nem hatályos rendelkezés. Az általános polgári jogi elévülési idő öt év tehát ahol nincsenek speciális szabályok ( tipikusan ilyen a bankokkal fennálló jogviszony) nyugodtan hivatkozhatunk a 2013.évi V. törvény 6:22. § (1) bekezdésére.

6:22. § [Elévülés](1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.

Speciális szabályok közüzemi tartozásokra

A fentiektől eltérő speciális szabály irányadó a közüzemi tartozásokra. A villamos-energia és gázszolgáltatásra vonatkozó szabályok értelmében két év alatt évülnek el.

2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról 63.§ (3)297 A villamosenergia-kereskedő és felhasználó közötti villamosenergia-vásárlási szerződésből eredő polgári jogi igények két év alatt évülnek el. Az elévülés a követelés esedékességének napján kezdődik.

2008. évi XL. törvény a földgázellátásról 28/A. §: (6) A földgázkereskedő és a felhasználó közötti földgáz-kereskedelmi szerződésből, valamint a földgázelosztó és a felhasználó között létrejött elosztóhálózat-használati szerződésből eredő polgári jogi igények két év alatt évülnek el. Az elévülés a követelés esedékességének napján kezdődik.

Hirdetés

Talán a leggyakoribb esetkör, amikor telekommunikációs cégek követelnek tőlünk. Ismerve az irányadó szabályokat, nekik van a legnehezebb dolguk, mert az irányadó szabályok alapján egy év alatt elévül a követelésük.

2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 143.§ (2) Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az (1) bekezdés szerinti esetekben a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.

Összességében csodaszer nincs, hogy elhárítsuk a velünk szemben támasztott követeléseket. De ha jogtalannak érezzük különösen az eltelt idő miatt, válaszoljunk a felszólításra a fenti jogszabályhelyek megjelölésével – tanácsolták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.




Hirdetés
Share:

Ez a nő próbált átkelni a zebrán, ekkor 20 készenléti Rendőr jelent meg, és ezt művelték vele és babájával!


Több száz embert gázoltak halálra gyalogos átkelőhelyeken.


A rendőrség új kisfilmjében erre próbálja meg felhívni a figyelmet. A zebrán átkelő anyukát és kislányát rohamrendőrök sorfala védi az érkező autótól.

2018 első felében ugyanis 440 ember vesztette életét a zebrán történt gázolások következtében.

Reméljük a második félévben ez a szám jelentősen csökken.


A rendőrség egyébként épp ma közölte, hogy egy tragikus ügyben befejezték a nyomozást: Tatán zebrán gázolt el egy idős teherautó sofőr egy 44 éves nőt.


Hirdetés


Hirdetés
Share:

Agykárosodást okozhat a mai hőség. Mutatjuk mit kell tegyen, hogy ne legyen baj


Azzal már a legtöbben tisztában vannak, hogy bőrünket, szemünket védeni kell a túlzott napozástól, és azt is sokan tudják, hogy miként kell használni a napvédő krémeket, illetve mikor nem javasolt a napon tartózkodni.


Talán a napszúrás veszélyeiről, kockázati tényezőiről kevesebbet hallani, pedig a hosszú órákon át nagy melegben, tűző napon végzett munka, sportolás, vagy csupán napozás bizony veszélyeket rejthet magában – hívja fel a figyelmet Dr. Pácz Alexandra, a Budai Magánorvosi Centrum belgyógyász, kardiológus szakorvosa

Figyeljünk a jelekre!


Legyünk óvatosak, ha a mozgást a legmelegebb napszakra időzítjük / Fotó: Shutterstock
A szervezet hosszan igyekszik kompenzálni a magas hőmérsékletet, a hőszabályozás révén, leginkább hőleadás formájában, párologtatással, izzadással, a bőr ereinek tágításával. A túlmelegedés kezdetén piros arc, piros, meleg bőr jellemzi az állapotot. Fedetlen fővel, hosszabb ideig a napon tartózkodva, az agy egészen egyszerűen túlmelegszik, fokozódik az agyban a nyomás, melynek következtében az agyhártya izgalom tüneteit észlelhetjük, fejfájás, émelygés, hányinger, kábultság, szédülés formájában. Túl a bőr nap okozta rövid és hosszú távú károsodásain, nagyon gyorsan potenciálisan életveszélyes állapotot is okozhat – mondja a szakorvos.

Akár bele is halhatunk a hőgutába


Hirdetés
Míg a napszúrás hosszú távú egészségkárosodás nélkül néhány napon belül gyógyítható, a hőguta már tartós agykárosodást okozhat, sőt nem egyszer halállal végződik. Amennyiben a napszúrást kapott személy nem kapja meg a megfelelő ellátást, sőt, továbbra is a napon tartózkodik, kitéve testét a továbbhevülésnek, a kompenzációs mechanizmusok kifáradnak, a hőleadás zavart szenved. A korábban piros, meleg bőr szederjessé és hideggé válik, az izzadás megszűnik, a test hőmérséklete egyre emelkedik, 39-41 Celsius fokot is elér, szapora szívverés észlelhető, majd egyre fokozódik a tudat beszűkülése, a fejfájás, hányinger mellé előbb kábultság, bágyadtság, gyengeség, csökkent koncentrációkészség, tarkó kötöttség, később eszméletvesztés társul. Ebben az állapotban már mindenképpen orvosi segítségre van szükség, nem ritkán hosszabb kórházi kezeléssel” hívja fel a figyelmet.

Mi a teendő napszúrás esetén?


Napszúrás esetén hideg borogatással hűtsük a testünket / Fotó: Shutterstock
Míg csak napszúrásra utaló tüneteket észlelünk, otthoni ellátás is elegendő. Az első és legfontosabb teendőnk a beteg elhelyezése egy szellős, hűvös, lehetőleg besötétített szobában, az agynyomás csökkentése érdekében enyhén, kb. 30 fokban megemelt felsőtesttel fektetve, hideg vizes borogatással a test hűtése (ez segít a test maghőmérsékletének csökkentésében), folyadékpótlás hideg vízzel, illetve elektrolitpótlás sóval. Néhány napos pihenés után a napszúrást kapott személy maradványtünet nélkül gyógyul, míg hőguta esetén, még ha túl is éli a beteg, sok esetben agykárosodással kell számolnunk. Bizonyos betegségben szenvedők érzékenyebben reagálnak a nyári nagy melegre, könnyebben kapnak napszúrást. A csecsemők, kisgyermekek, valamint az idősek, illetve a krónikus betegek, cukorbetegek, szívbetegek, általános érelmeszesedésben szenvedők gyakrabban érintettek. Munkájuk miatt sok időt a szabadban töltők, vagy hosszabb versenyek során a sportolók is veszélyeztetettek.

Hirdetés

Az enyhe tüneteknél is gyanakodjunk

Megelőzésben, túl azon, hogy ne tartózkodjunk fedetlen fővel hosszan a napon, a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, az izzadás során elvesztett elektrolitok pótlása, a könnyű anyagból készült, jól szellőző ruházat, a világos, leginkább fehér fejfedő segít. Már enyhe tünetek jelentkezéskor is gyanakodjunk, hogy esetleg napszúrással állunk szemben, és mihamarabb keressünk árnyékos, hűvös helyet és igyekezzünk hűteni testünket. Hosszú távú sportversenyeken kiemelten fontos a megfelelő frissítés, hűtés. Viseljünk világos napellenzős sapkát, melyet be is vizezhetünk, futás, kerékpározás során, a legnagyobb kánikulában sportruházatunkba tehetünk néhány jégkockát a frissítő állomáson. Ha lehetőség van rá karjainkat, fejünket, nyakunkat mossuk meg hideg vízzel. Erre a legtöbb versenyen van lehetőség – részletezi. Hőgutát természetesen nem csak nyitott helyen, napsütésben lehet kapni, hasonlóan végzetes lehet zárt, szellőzésmentes helyen, extrém magas hőmérsékleten, nem megfelelő ruházatban tartózkodás is. Gondoljunk csak a forró autóban felejtett gyermekek, kutyák tragédiájára.

Hirdetés
Share:

Áttörés! Kutatók megtalálták a sejtet, ami nem engedi növekedni a tumort, a rák ellenszerének újabb mérföldkövéhez értek a tudósok


Egy minden emberi sejtben megtalálható gén "lecsendesítésével" megállítható lehet a rák terjedése - ezt állapította meg egy új izraeli kutatás, amely egérsejteken végzett kísérleteket.

A Weizmann Kutatóintézet csütörtökön ismertetett tanulmánya a p53 elnevezésű gén működését vizsgálta. A gén általában a rák megelőzésében vesz részt, a sejtvédelmet irányítja.

A rák kialakulásának korai szakaszában a mikrokörnyezet, amely ekkor még normális, tehát nem rákos sejteket is tartalmaz, ellenséges a rosszindulatú daganattal szemben.

Amint a tumor növekszik, a mikrokörnyezet fokozatosan megváltozik. A rák a maga oldalára állítja a mikrokörnyezet elemeit, hogy azok kedvezzenek a növekedésének.


Hirdetés
Az új tanulmányban egérsejteket használtak a kutatók. Kimutatták, hogy a mikrokörnyezet változása "elrontja" a p53 gént is. Ha lecsendesítik a gént, vagyis megakadályozzák a génkifejeződést, akkor a sejtek elveszítik azokat a tulajdonságaikat, amelyek támogatják a rákot. A p53 elnémítása csökkentette a közeli rákos sejtek migrációját is.


A p53 gén "visszaszoktatásának" módjait kereső tanulmányok olyan új kezelésekhez vezethetnek, amelyek nem magukra a rákos sejtekre, hanem a mikrokörnyezetükre irányulnak.

A mikrokörnyezet lassabban alakul át, mint ahogyan a rák kifejlődik. Az utóbbi években több kutatás is foglalkozott a mikrokörnyezet megváltoztatását célzó terápiák kifejlesztésével, amely új, hatásos gyógymódokhoz vezethet.

Ausztrál tudósok nemrég azonosítottak egy gént, amely segíthet a rák gyógyításában. A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói pedig arra jutottak: az általuk megalkotott kombinált immunstimuláns kezelésről nemrég derült ki, hogy a felébresztett immunrendszer lényegében kisöpri a daganatot. Amerikában pedig megvizsgáltak 1290 rákbeteget, és kiderült: bizonyos kezelések csökkentik a túlélési esélyeket.

Hirdetés
Share:

Vasárnap haza zavarták a sürgősségiről, hogy szimulál nincs baja. Ma 20 méterre az orvosi rendelőtől összeesett, és meghalt.MAGYAR egészségügy!!



Hirdetés
Vasárnap ügyeleten volt ( ami nem sűgősségi Dr. Kanász szerint, de az esztergomiak 99,9%-a ezt gondolja!), hogy baj van. Mondta mi a baja, erre haza küldték komoly vizsgálat nélkül. Ma reggel 20 méterre a háziorvostól leállt a szíve...Mire odaért a padhoz a körzeti orvos, nem tudott válaszolni, újjáélesztése nem sikerült. -Kérdezem: MIÉRT? Miért történhet ez meg? Nem lehetett vasárnap az ügyeleten tisztességesen megvizsgálni!?? Jól van ez így?

Hirdetés
Share:

3 hét brutális kánikula következik.Kössék fel a nadrágot, 60 éve nem volt ilyen száraz, fojtogató meleg, ami érkezik

Sokan visszasírják majd a júliusi változékony időt! A strandolókon kívül senkinek nem lesz könnyű az elkövetkező több hét. Már hét végén 30-32, a jövő héten 34-36 fokot mérhetünk.


– Tartósan 30 fok fölött marad a hőmérséklet, 20-22 fokos trópusi éjszakákkal. Semmi jele, hogy mérséklődjön a hőség, a következő 2-3 hét melegebb lesz az átlagosnál. Jól döntöttek, akik most mennek szabadságra – közölte Németh Lajos (68) meteorológus.


A vízparton is figyeljünk oda magunkra!


Hirdetés
– Az idősekre és a kisgyerekekre viszont kifejezetten veszélyes lehet az ilyen hőhullám – figyelmeztet dr. Kóczán István belgyógyász szakorvos. A legkisebbek és a legidősebbek hőháztartása könnyen felborul a melegben. Az idősek nem érzik a szomjúságot és kiszáradhatnak. A nagyobb gyerekek pedig a játékba belefeledkezve túlhevülhetnek, megéghetnek, napszúrást kaphatnak. Hőguta azokat fenyegeti, akik egyenruhában kénytelenek dolgozni, rendőrök, tűzoltók, mentők – sorolta a doktor.

Különösen nehéz lesz most a kismamáknak. Bedagad a lábuk és légszomj gyötri őket. Legjobb, ha hűvös helyen maradnak, felpolcolják a lábukat és sok buborékmentes ásványvizet isznak.

Ábránkon láthatja, melyik UV-sugárzás ártalmas, néhány szabályt betartva vigyázhatunk magunkra
- A kutyákat, macskákat és más házi kedvenceket is megviseli a hőség. Fontos, hogy elegendő friss vízhez jussanak – javasolta Hanga Zoltán (39), a fővárosi állatkert szóvivője. – Az evidens, hogy ne zárjuk be őket a kocsiba, de a lakásban is kedvük szerint vonulhassanak el a hűvösebb sarokba. Az énekes madaraknak jót tesz ilyenkor a ventilátor, de ne állandóan őket érje. Az akváriumot hideg víz hozzáadásával, ne jégkockákkal hűtsük, mert a halak is megfázhatnak – sorolta az óvintézkedéseket a szakember.

Hirdetés
Share:

Holtan találtak Robira, akit a fél ország keresett egész héten. Isten Nyugosztalja..


Az egyik facebookos csoportban közölték a hírt, hogy Róbertet megtalálták, de már nem volt életben.

"Kedves Barátok, Ismerősök, Rokonok! Szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy Fazekas Róbertet megtaláltuk. Mindenkinek köszönjük az önzetlen és kitartó segítséget nagyon hálásak vagyunk. Példa értékű volt az összefogás és a kitartás. További információt a család nem szeretne kiadni ezzel kapcsolatban.

Mindent nagyon köszön!
A Család!"


Hirdetés
Share:

Ha ma 20:24 kor imádkozol a vörös hold felé nézve, akkor teljesül minden vágyad, anyagi bőség, és jólét jön az életedbe!


Ma különleges vörös hold lesz, a Hold péntek este közép-európai idő szerint 19 óra 13 perckor lép a Föld félárnyékába, tehát elkezdődik a félárnyékos holdfogyatkozás, 20 óra 24 perckor pedig belép a teljes árnyékba, ezzel elkezdődik a részleges holdfogyatkozás. A teljes holdfogyatkozás fázisa 21 óra 30 perckor veszi kezdetét, a maximális elsötétedés 22 óra 22 perckor lesz.

Sőt!

Hirdetés

Ezekben a napokban a Mars is szokatlanul közel került a Földhöz.

Az asztrológia is megemlíti az esetet, és különlegesként írja le a mai holdfogyatkozást. Ma áldásos vörös hold lesz, a vörös szín különleges hatással lesz ma a kívánságokra. Aki szeretné ha anyagi jólét, és egészség költözne az életébe, 20:24 kor mondjon el egy imát az ég felé fordulva, és minden kérését sorolja fel. 1 hónapon belül minden anyagi gondod el fog múlni, és helyre áll az életed! 



Hirdetés
Share:

Nincs már sok neki hátra.. Szita Bence apukája haldoklik


Felvette a harcot súlyos betegségével Szita Bence nevelőapja: Gyöngyi Sándor úgy döntött, túl kell élnie megkínzott, s élve eltemetett fiának gyilkosait.

Mint azt a Blikk is megírta, 2012. októberében két hajléktalan kegyetlenül végzett Szita Bencével. Bogdán József és Kertész József a 11 éves kisfiút félholtra verte, ezt követően pedig élve elásta, ráadásul a gyermek nevelőapjának akkori párja, Polcz Erika is részt vett a kegyetlenkedésben: nem tudta feldolgozni, hogy Gyöngyi Sándor sajátjaként szerette Szita Bencét.

A Bors azt írja, amellett, hogy a kisfiú meggyilkolása hatalmas fájdalmat okozott neki, Gyöngyi Sándor súlyos beteg is lett, egy vizsgálat után pedig rossz hírt közöltek vele: úgy tudni, már nincs sok neki hátra.


Hirdetés
– Iszonyú fájdalmaim voltak, de elhatároztam, hogy nem hagyom magam, felveszem a harcot a betegség ellen. Két hete egy nagy műtéten estem át, felvágták a hasamat keresztben, egy hétig voltam az intenzíven, mindenhonnan csövek lógtak ki belőlem. Mégis felálltam a kórházi ágyról és mozogni kezdtem, nem hagytam el magam – mesélte a Borsnak Szita Bence nevelőapja, akinek álllapota szerencsére folyamatosan javul.

Sándor előző párja, Polcz Erika azonban meghalt, s erről Sándor is értesült.

– Nem fogom hagyni, hogy ezek a gyilkosok túléljenek! Erős leszek, küzdeni fogok a lányomért, akinek szüksége van rám, és persze Bencusért. Nincs nap, hogy ne fájna a halála, ezt feldolgozni nem lehet, talán csak együtt élni vele – mondta Szita Bence nevelőapja a Borsnak.


Gyöngyi Sándor /Fotó: Pozsonyi Zita

Hirdetés
Share:

Holtest úszott a Tiszán Szegednél. Az emberek sokkot kaptak a látványtól


Holttestet találtak a Laposon a Tisza partján. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta.

A Szegedma információi szerint a késődélutáni órákban egy holttest úszott a Tiszán a Belvárosi híd közelében.

A rendőrök és a vízimentők lakossági bejelentés után értek a helyszínre, és szakszerűen kiemelték a holttestet a folyóból. Ezt követően az élettelen testet halottaskocsival szállították el a helyszínről.

Hirdetés

Lapunknak a helyszínen tartózkodó szemtanúk azt mondták, egyik pillanatról a másikra rendőrök lepték el a Lapost. “Arra lettünk figyelmesek, hogy egy mozdulatlan testet hosszasan fotóznak a rendőrök, majd megérkezik egy hullaszállító” – mondta egy szemtanú.

UPDATE: A rendőrség kérdéseinkre az alábbi választ küldte:

Az ügyben a rendőrség az idegenkezűséget kizárta, az ügyet közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálja.

Hirdetés
Share:

Marian Cozma édesapja nyílt levélben üzent a most szabadult Sztojkának. Ezt nem teszi zsebre!


Vérlázítónak tartja Marian Cozma (†26) édesapja, hogy fia egyik támadója, Sztojka Iván, jóval a kiszabott börtönbüntetés lejárta előtt, négy és fél évvel korábba kiszabadult!

Petre Cozma a sors igazságtalanságának érzi, hogy még ő soha többé nem láthatja viszont imádott fiát, addig a Sztojka család, a Bors beszámolója szerint nagy bulival ünnepelte, hogy Iván újra köztük van.

– Döbbenet és igazságtalanság, ez a két szó, ami elsőre eszembe jutott, amikor megláttam, hogy kint van a fiam egyik támadója – reagált a hírre ügyvédjén keresztül Petre Cozma. – Borzalmas érzés, hogy ezek az emberek ünnepelnek, gyakorlatilag egy tragédia nyomán örvendeznek! A fiam támadója mulatozik, míg mi nyomorgunk: ők vígan élnek, én és a nejem a létminimum környékén tengődünk, és az egészségünk is romokban hever – tolmácsolta a Blikknek a gyászoló apa szavait dr. Helmeczy László ügyvéd.


Cozmáék a mai napig nem tudták feldolgozni Marian halálát. Szinte mindennap a temetőben vannak: csak fiuk sírjánál találnak megnyugvást.


Hirdetés
– Hallottam, hogy Sztojka Iván egy nyitott tetejű BMW-vel furikázik Veszprémben – mondta Petre Cozma a ProSportnak. – Egy életre tönkretették a családom! Senki és semmi nem hozhatja vissza Mariant! Elvették a lelkünknek legdrágábbat, és néha azt kívánom, hogy velük is az történjen, ami velem és a családommal! – fogalmazott a román sportlapnak az édesapa.
Kívánom, hogy a Jó Isten mindenkit úgy jutalmazzon, és büntessen, ahogyan megérdemli azt. Hogy lehet, hogy ő vígan él, cabrióban feszít, mi pedig belehalunk a fájdalomba? Hol van itt az igazság?!


Marian halálát követően a Cozma család anyagilag is nagyon nehéz helyzetbe került.

– Hiába ítélt meg a bíróság 210 millió forintnyi vagyoni és 16 milliónyi nem vagyoni kártérítést az ügyfelem részére, ők a mai napig egyetlen fillért sem kaptak. Én már mindenkinek írtam ebben az ügyben, érdemi válasz azonban nem érkezett – mondta el a Blikknek dr. Helmeczy László.



Hirdetés
Sztojka Iván az eredetileg kiszabott 13 évhez képest négy és fél évvel korábban, a napokban szabadult /Fotó: RAS-archív
Mint ismeretes, a 2009. február 8-án több késszúrással megölt kézilabdázó ügyében R. Sándort és N. Győzőt első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, amit másodfokon 18-18 éves börtönbüntetésre módosítottak. Sztojka Iván az első fokon kapott húsz év fegyház helyett végül 13 éves elzárás büntetésben részesült.
Share:

Neked is vannak ilyen piros pöttyök a mellkasodon? Vigyázz, ez nem anyajegy, teljesen más!


Ha igen, akkor erről minél előbb tudnod kell!

Ha ilyen típusú piros pöttyök jelentek meg a testeden, akkor valószínűleg te is megkérdezted már magadtól, hogy mi lehet az oka a megjelenésüknek és vajon veszélyesek-e. Az igazság az, hogy az emberek túlnyomó többségének van valamilyen jellegzetes elváltozás a bőrén. Az ilyen pöttyök alapvetően természetes jelenségek, nem jelentenek problémát.

Ha elgondolkoztál azon, hogy érdemes-e vele orvoshoz fordulni vagy egyszerűen tudomást sem kell venni róluk, akkor olvass tovább.

Pontosan mik ezek a piros pöttyök?

Ezek a pöttyök általában a mellkas terültén és a karokon jelennek meg. Nagyon gyakran 40 éves kor fölött kezdenek el felbukkanni a bőrön, de a fiatal felnőttek körében sem ismeretlen jelenség - írja a Tudásfája.

Ezek kis kapilláris tágulások eredményei, amelyek a hajszálér rendszerében felmerülő hibák miatt jelenik meg. Szétszóródhatnak a testen vagy egy adott területre is összpontosulhatnak, ebben az esetben kisebb jóindulatú tumoroknak is tekinthetőek.


Hirdetés
Miért alakulnak ki?

Vannak olyan személyek, akik formájuk és méretük miatt gyakran összekeverik őket az anyajegyekkel, pedig teljesen más elváltozásról van szó. Igazából nagyon ritka, hogy teljesen olyan színűvé váljanak, mint az anyajegyek.

Ramón Grimalt, a Barcelonai Egyetem bőrgyógyász professzora szerint a bőr öregedésével megjelenő jegyeknek nincs kapcsolata a nap expozícióval és egyértelmű a családi befolyás. Tudományosan ez az állapot a kapilláris angióma (hajszálérdaganat) eredménye. Ha az anya vagy az apa sok ilyen piros pöttyel rendelkezik, akkor nagyon valószínű, hogy a gyermeküknél is meg fognak jelenni, ha elérik az idősebb kort.

Hirdetés

Veszélyesek?

Bár ezek a pöttyök nem veszélyesek és nem karcinogének, a szakértők azt javasolják, hogy az a személy, akinek van ilyen, legyen nagyon figyelmes. Folyamatosan ellenőrizze, hogy nem-e változik a méretük vagy a szélük, ahogyan azt az anyajegyek esetében is tenni kell. Természetes módszerekkel is kezelhető, ugyanakkor sebészeti úton is eltávolítható.

Hirdetés
Share:

Népszerű bejegyzések

Ezeket láttad már

Címkék

Blogarchívum

Recent Posts

Unordered List

  • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.
  • Aliquam tincidunt mauris eu risus.
  • Vestibulum auctor dapibus neque.

Label Cloud

bulvar (1) erdekes (1)

Sample Text

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation test link ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Pages

Theme Support

Need our help to upload or customize this blogger template? Contact me with details about the theme customization you need.