Hihetetlen hogyan segített egy mentőautó sofőrje a tanulóvezetőnek aki lefulladt a forgalomban és nem tudott tovább haladni.

Hihetetlen dolgot tett a mentőautló sofőrje a forgalomban előtte lefulladt tanulóvezetővel. Példaértékű magatartásró tett tanúbizonyságot. Ezt a történetet a mentősök közösségi oldalán találtuk.
.

Hirdetés

Nem ritka, hogy komoly fejtörést okoznak az autósok a mentőknek egy-egy közlekedési helyzetben. Eszméletlen férfihez riasztották Budapest egyik mentőtiszti kocsiját a minap. A szirénázó autó előtt ezúttal egy véletlen lefulladt, friss jogosítványos tanuló vezető zárta el az utat. Bajtársaink megálltak, hisz kikerülni lehetetlen volt a kereszteződés közepén álló, T betűs járművet. A tanuló többszöri próbálkozásra sem tudott elindulni, amikor a mentő vezetője különös módon oldotta meg a helyzetet. Kezébe vette a mikrofont és azon keresztül segített. – Tedd egyesbe és lassan engedd fel a kuplungot! Kis gázt! – instruálta a tanulót bajtársunk! A “gyorstalpaló” kurzus jól sikerült, az autó immáron elsőre elindult. Félre állt, a mentő pedig tovább haladt, szinte nem is látta ahogy a hálás tanuló, két kezét összetéve köszönte meg a segítséget. A helyszín melletti buszmegállóban hangos taps jutalmazta a türelmes mentőst, aki jó helyzetfelismerésével értékes másodperceket nyert.

Hirdetés





Hirdetés
Share:

Egy rémálom vált valóra a 75-ös trolin egy édesanya számára!

Borzasztó dolog történt a napokban a 75-ös trolin.

Dóra a 25 éves édesanya le szeretett volna szállni a troliról ekkor történt a döbbenetes történet.


Hirdetés
"A sofőr kinyitotta az ajtót, a hölgy fogta alul, én pedig fölül a babakocsit, így próbáltunk leszállni. A következő pillanatban azonban a vezető rácsapta az ajtót a babakocsiban fekvő gyerekemre, csak azután nyitotta ki újra, hogy az egész busz hangos kiabálásba kezdett. Amikor a segítségem leért Benett-tel, legnagyobb megdöbbenésemre az orrom előtt újra bezárult az ajtó."

Hirdetés



Az utasok kiabáltak, hogy fenntmaradt az anyuka. Dóra is kérte a sofőrt, hogy álljon meg de semmi nem történt a sorőr mintha nem is hallott volna semmit. Ezután a sofőr reakciója megdöbbentő:

Hirdetés

"Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!"

A következő megállóban a halálra rémült édesanya leszállt és rohant vissza az előző megállóba. Az ismeretlen hölgy ott várta gyermekével együtt.
Panaszt tett a BKK-nál de eddig még semmi nem történt.
Share:

Népszerű bejegyzések

Ezeket láttad már

Címkék

Recent Posts

Unordered List

  • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.
  • Aliquam tincidunt mauris eu risus.
  • Vestibulum auctor dapibus neque.

Label Cloud

bulvar (1) erdekes (1)

Sample Text

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation test link ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Pages

Theme Support

Need our help to upload or customize this blogger template? Contact me with details about the theme customization you need.